Vártúra Esztergom

Esztergom 1543-ban a török kezére került. Majd 1595-ben felszabadult. Ekkor épült ki egy sánc és erődrendszer a Szentgyörgymező Duna parttól, a Góré hegyig. Majd 1599-ben Pálffy Miklós renováltatja és bővíti e sáncrendszert.

                                         Vörös-kereszt

 

 Ezen a ponton is megfigyelhetőek a sáncolások. A kettes ponttól idáig húzódott az a sánc, amely lezárta a Vaskapu és Sashegy közötti völgyet.

Néhány szó a Vörös-keresztről: Állításának ideje és oka nem ismert, de az 1709-es városi közgyűlési jegyzőkönyvek említik. Az 1824-es Canonica Visitatio egy kőkeresztet említ a Hegymeg szőlői között, melyet Hits Antal állíttatott. Bár kétséges hogy ez azonos a Vörös kereszttel. A 19. századi katonai térképeken, valamint az 1886-os kataszteri térképen fakeresztként szerepel. Visszaemlékezések szerint, a maihoz hasonló kereszt állt itt már az 1900-as évek első felében is. A jelenlegi kereszt néhány évtizede állhat, ugyanis motorfűrész nyoma látható rajta. Az elnevezésből kiindulva elképzelhető, hogy eredetileg a Vörös család állíttathatta. A család neve az 1700-as évek elején már szerepel az írásos forrásokban. 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 2
Heti: 2
Havi: 20
Össz.: 2 381

Látogatottság növelés
Oldal: VII. információs pont
Vártúra Esztergom - © 2008 - 2026 - vartura.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »