Vártúra Esztergom

Esztergom 1543-ban a török kezére került. Majd 1595-ben felszabadult. Ekkor épült ki egy sánc és erődrendszer a Szentgyörgymező Duna parttól, a Góré hegyig. Majd 1599-ben Pálffy Miklós renováltatja és bővíti e sáncrendszert.

                              Esztergom Leányvár erőd

 resized_20221226_164043.jpeg

                A túra első négy információs pontjának szakasza.

 

 

 

resized_20221226_164737.jpeg

                   Ön most a piros nyíllal jelölt helyen áll.

resized_20221228_033429.jpeg

 A Leányvár földvár eredete a bronzkorba nyúlik vissza, majd az avarkor, illetve a középkor későbbi évszázadaiban a területen elterülő Peszér település része volt. A Leányvár tetején egy középkori templom állt, melynek maradványait az 1880-as években bontották el.

A terület bronzkori, középkori múltjáról az 1800-as évek óta, máig előkerült régészeti leletek tanúskodnak. A Leányvár elnevezés nem középkori eredetű, hanem a török kor harcainak világából származik. Ugyanis a Sashegyen állt egy nagy erődített tábor, melyhez kapcsolódott a Leányvár. Tulajdonképpen a nagy vár leányvára. Az erődítés utolsó katonai alkalmazása a Rákóczi-szabadságharc idejére esik, bizonyítja ezt az a tény, hogy a neve fennmaradt. Hasonlóan a Góré hegyhez, mely azért viseli ezt a nevet mert a hegy tetején Kucklander Ferenc építtetett őrhelyet a Rákóczi-szabadságharc kitörésekor. Ezeket az őrhelyeket akkoriban górénak hívták. A Leányvárról ellátni a Látóhegyre, melynek neve szintén katonai szerepről árulkodik, valamint ellátni a Sashegyi nagy erődre, illetve a Góréra. Ezek a pontok egyfajta hírközlő rendszer részei lehettek.

A Rákóczi-szabadságharc küzdelmei miután befejeződtek és az országban beköszöntött a béke, a környéken a szőlőművelés terjedt el, egyébként a középkorban is e hegyvidék volt a szőlőművelés területe. A 18-19. század során a területen levő középkori épületeket elbontották. A Leányvár területén a 19. század végén három gazdának volt szőleje: Adorján Istvánnak, Schiller Mihály városi képviselőnek és egy harmadik, ismeretlen gazdának. Az első régészeti leleteket is ők találták.

A helyi szőlőművelésre az 1880-as években megjelenő filoxéra mért csapást. Majd az ültetvények nagyrészt újratelepítésre kerültek, ekkor már oltvány szőlőtövekkel. A második világháború során 1944-1945 telén komoly harcok színhelye volt a környék.

A világháborút követő gazdasági és társadalmi változások hatására a szőlőművelés szinte teljesen visszaszorult.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 2
Heti: 8
Havi: 26
Össz.: 2 387

Látogatottság növelés
Oldal: I. információs pont
Vártúra Esztergom - © 2008 - 2026 - vartura.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »